Foci

A Vasas nyerni tudott az Üllői úton

Némi meglepetésre a Vasas elhozta mind a három pontot a Ferencváros otthonából a Monicomp Ligában.

A Vasas az MTK elleni 1-1, a Ferencváros pedig a Siófok elleni 1-1 után készült a pénteki rangadóra, de ezen a meccsen már egyik fél sem örült volna a döntetlennek. A Vasasban Lisztes, Kulcsár és Ferenczi személyében három egykori fradista is helyet kapott a kezdőcsapatban, a hazaiak pedig három csatárral, Schembrivel, Heinzcel és Moralesszel vették fel a harcot.

Az első félidő igen gyenge játékot hozott, a legnagyobb helyzet pedig a vendégek előtt adódott: Ferenczi teljesen egyedül vihette a kapura a labdát, de Justin Haber lábbal védeni tudott – ajtó-ablak ziccer volt.

A 69. percben fantasztikus bravúrral hárította Maróti lövését Németh Gábor egy kapu előtti kavarodást követően – ez volt az FTC első nagy helyzete a találkozón. A 75. percben ismét bravúrosan lépett közbe, Schembri öt méterről eleresztett közeli lövését védte reflex mozdulattal.

Aztán jött a hidegzuhany a Fradi híveinek, ugyanis a 80. percben egy szabadrúgást ívelt a kapu elé a Vasas, Maróti rosszul ért a labdába, és a mozdulat után a labda Haber kapujában kötött ki (0-1).

A Ferencváros veresége után abban bízhat, hogy a Paks és a Zalaegerszeg is pontot veszít a hétvégén. A Vasas pedig egyre távolabb kerül a kiesőzónától, és továbbra is remekel tavasszal.

Eredmény, Monicomp Liga, bajnoki mérkőzés:
Üllői út, 4000 néző, vezette: Alvaro Garcia (chilei)
Ferencváros – Vasas-Híd 0-1 (0-0)
Ferencváros: Haber – Csizmadia, Tutoric, Dragóner, Junior – Rósa, Maróti (Pölöskey, 81.), Józsi (Miljkovic, 65.) – Schembri, Heinz, Morales. Vezetőedző: Prukner László
Vasas: Németh – Balog (Lázok, 60.), Mileusnic, Gáspár, Katona – Szilágyi, Lisztes (Németh, 74.), Kovács G., Kulcsár – Ferenczi, Rezes. Vezetőedző: Komjáti András
Gólszerző: Maróti (öngól, 80.)
Sárga lap: Dragóner (70.), illetve Rezes (15.), Kulcsár (68.), Kovács G. (74.)

A pénteki másik mérkőzésről, a Szolnok-Újpest (1-0) találkozóról itt olvashatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik