Foci

EL: Dzsudzsák-gól, PSV-kiesés

Az Európa Ligában nem született meglepetés: elődöntőbe jutott a Benfica, a Porto, a Villarreal és a Braga.

Portugál, de legalábbis ibériai házibajnoksággá avanzsált a második számú európai kupasorozat, miután a negyeddöntők visszavágóin nem borult a papírforma.

A PSV az utóbbi időben gyengén szerepel, kikapott a Twentétől a bajnokságban, majd csak döntetlent játszott a következő körben, az EL-negyeddöntő első meccsén pedig 4-1-es vereséget szenvedett a Benficától. Már-már lehetetlen vállalkozás volt tehát a hátrány ledolgozása.

Ennek ellenére a 17. percben megszerezte a vezetést a holland gárda, Dzsudzsák Balázs góljával (Lens adta be neki, a mi fiunk becsúszott, és a hálóba lőtt).

Sőt, a 25. percben Lens már kettőre növelte az előnyt, ami azt jelentette, hogy már csak egy gólra volt a PSV a továbblépéstől. Három perccel később Dzsudzsák sárga lapot kapott, ez pedig azt jelenti, hogy ki kell hagynia következő nemzetközi meccsét.

Dzsudzsák Balázs gólja:

A kedélyeket Luisao a 45. percben hűtötte le, így további két gól kellett volna a PSV-nek a hosszabbításhoz. Gyorsan változott a helyzet a második félidőben, mert egy buta szabálytalanság miatt büntetőhöz jutott a Benfica, Cardozo pedig ki is használta a helyzetet, így a PSV-nek egy csapásra még négyet kellett volna szerezni. Ez végül nem jött össze.

Óriási fölénnyel jutott a legjobb négy közé a végső győzelemre talán a leginkább esélyesnek vélt Porto. Azok után, hogy az első meccsen 5-1-re nyertek a portugálok, idegenben is vágtak egy ötöst. A mérkőzést Kassai Viktor vezette, remekül.

A Twente hasonlóan a PSV-hez, nem tudta véghezvinni a csodát, a Villarreal az első meccsen aratott fölényes siker miatt kényelmesen játszhatott Hollandiában. A laza spanyolok így is nyerni tudtak, így kettős sikerrel léptek tovább.

A Braga úgy jutott tovább idegenben lőtt több góllal a kiállítása miatt Sebóvcsenkót nélkülöző Dinamo Kijev ellen, hogy a visszavágon több mint egy órát emberhátrányban játszott.

Eredmények – Európa Liga, negyeddöntő, visszavágók:
PSV Eindhoven – Benfica 2-2 (2-1)
Eindhoven, Philips Arena, vezette: Stark (német)
PSV: Isaksson – Manolev (Nijland, 85.), Marcelo (Berg, 70.), F. Rodríguez, Tamata (Vukovic, 70.)– Bakkal, Hutchinson, D. Wuytens – Labyad, Lens, Dzsudzsák. Vezetőedző: Fred Rutten
Benfica: Roberto – Maxi Pereira, Luisao, Jardel, Fábio Coentrao – Salvio (Martins, 19.), Javi García, César Peixoto, Gaitán (Airton, 79.) – Saviola (Aimar, 67.), Óscar Cardozo. Vezetőedző: Jorge Jesus Gólszerző: Dzsudzsák (17.), Lens (25.), illetve Luisao (45.), Cardozo (63., 11-esből)
Sárga lap: Dzsudzsák (28.), Marcelo (35.)
Továbbjutott a Benfica 6-3-as összesítéssel.
Szpartak Moszkva – Porto 2–5 (0–2)
Moszkva, Luzsnyiki-stadion, vezette: Kassai (magyar)
Gólszerző: Dzjuba (52.), Ari (72.), illetve Hulk (28.), Rodríguez (45+1.), Guarín (47.), Falcao (54.), Micael (89.)
Sárga lap: Dzyuba (25.)
Továbbjutott a Porto 10-3-as összesítéssel.
Twente – Villarreal 1-3 (1-0)
Enschede, Twente Stadion, vezette: Collum (skót)
Gólszerző: Bajrami (32.), illetve Rossi (59., 11-esből), Ruben (84., 11-esből), Cani (89.)
Sárga lap: Catala (39.), Buysse (83.)
Piros lap: Tiendalle (59.)
Továbbjutott a Villarreal 8-2-es összesítéssel.
Braga – Dinamo Kijev 0-0 (0-0)
Braga, Municipal, vezette: Eriksson (svéd)
Sárga lap: Viana (29.), Vandinho (41.), illetve Kravets (15.), Khacheridi (29.), Gusev (53.), Popov (72., 86.)
Piros lap: Cesar (30.), illetve Popov (86.)
Továbbjutott a Braga 1-1-gyel, idegenben lőtt több góllal.

Az elődöntőben Benfica-Braga és Villarreal-Porto mérkőzéseket rendeznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik