Foci

Kétszer állt fel a padlóról és nyert a Juve

A Genoa kétszer is vezetett Torinóban, a Juventus azonban 3-2-re nyerni tudott a Serie A vasárnap kora délutáni mérkőzésén.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy pocsékul kezdődött a Juventus számára az ebédidőben rendezett bajnoki, a vendégek ugyanis már a 7. percben vezetéshez jutottak, Bonucciról került saját kapujába a labda. Hiába uralta az első játékrészt a Juve, a gól csak nem akart összejönni, Eduardo kapus vezetésével állta a sarat a Genoa.

Fordulás után szinte azonnal Pepe tudott egyenlíteni, a mindig veszélyes Floro Flores azonban a kevés genovai akció egyikét gólra váltotta, így újra a rivális vezetett. A téli szerzemény Matri nem hagyta annyiban a dolgot és egalizált a 63. percben, majd a csereként beálló Luca Toni a hajrába érve állította be a 3-2-es végeredményt, melynek köszönhetően a Zebrák bezsebelték a három pontot, ám még így is négy egységre vannak az egy meccsel kevesebbet játszó, hatodik helyen tanyázó Roma mögött.

A Genoa a a tizenegyedik.

Eredmény:
Juventus – Genoa 3-2 (0-1)

Gólszerző: Pepe (50.), Matri (63.), Toni (83.) illetve Bonucci (7. – öngól), Floro Flores (57.)

Toni győztes gólja:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik