Foci

Fradi-pálya: Császy megdöbbent a nyomozás hírén

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt jogtanácsosa szerint az államot semmiféle kár nem érte.

Császy Zsolt szerint “közjogi nonszensz, és demokráciaellenes”, hogy az MNV partnerré válhat politikai leszámolásokban, mint az a Fradi-pálya ügyében történik.

“Sajnos a hazai labdarúgás helyett egyelőre csak az igazságszolgáltatásunk egy része érte el az 50-es évek focijának a szintjét” – reagált Császy Zsolt arra a szerdai hírre, amely szerint a Fővárosi Főügyészség elrendelte a nyomozást a Fradi-pálya értékesítése ügyében az elszámoltatási kormánybiztos feljelentése nyomán.

Császy Zsolt az MTI-nek kifejtette, megdöbbentette a hír, hogy az FTC-pálya ügyében a főügyészség elrendelte a nyomozást, hiszen az államot nem érte semmiféle kár. Hozzátette, az MNV ellenőrző bizottsága 2008 végén már vizsgálta a Fradi-pálya értékesítését, és megállapította, hogy a pályázat és az adásvételi szerződés megfelelt az állami vagyongazdálkodásra vonatkozó jogszabályoknak.

“Az MNV részére a politikai felszólításra lefolytatott újabb vizsgálat alatt elérhető voltam, aminek a lehetőségével nem éltek” – fogalmazott Császy Zsolt, miért gondolja úgy, hogy “koncepciós” ügyről van szó. Hozzátette, az ellene tett feljelentés megtekintését kérő, írásbeli megkeresésére a Legfőbb Ügyészségtől még nem kapott visszajelzést. Álláspontja szerint fennáll a gyanú, hogy hamis vádról és hivatali visszaélésről van szó az üggyel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik