Foci

Nem bírt egymással a Loki és a Győr

A Debrecen jutott vezetéshez, de a vendég ETO hamar kiegyenlített a Monicomp Liga mai mérkőzésén.

A 21. forduló zárómérkőzésén közepes játékot láthattak a nézők az első félidőben, de mindkét csapatnak megvolt a lehetősége a vezetés megszerzésére.

A mérkőzés elején inkább az ETO próbálkozott, Aleksidze mellészállt lövése volt az első említésre méltó esemény a kapuk előtt. A Loki is megvillant, a félidő közepén Szakály fejelt Czvitkovics beadása után, Stevanovic szépen fogta a próbálkozást.

A 36. percben a mérkőzés addigi legnagyobb helyzete maradt kihasználatlanul, Szakályhoz jutott el egy beadás, a debreceni játékos még egy lövőcselt is megcsinált, majd a kapus felett az oldalhálóba emelt. A félidő vége előtt Koltai lőhetett volna gólt, de rosszul találta el a labdát.

A második félidő elején Pilibaitis rántotta le Szakályt, tizenegyeshez jutott a Loki. Czvitkovics az elmozduló kapus helyére emelt félmagasan, megszerezte a vezetést a hazai csapat.

Az ETO nagy erőfeszítéseket tett a hátrány ledolgozására, néhány percen belül több helyzetet is kidolgoztak, végül a 60. percben Dinjar emelt a kapuba Ji-Paraná tetszetős gólpassza után. Két perccel később Djordjevic is a hálóba talált, szépséghiba, hogy lesről.

Az egyenlítés után ismét a debreceniek voltak veszélyesebbek, az erősödő rohamok azonban nem vezettek eredményre. Az első félidőben látottakhoz képest már nagyobb volt az iram, egyik csapat sem elégedett meg az egy ponttal.

Ennek ellenére igazán veszélyes próbálkozás már nem adódott, pontosztozkodással zárult a mérkőzés.

Eredmény:

Debreceni VSC – Győri ETO FC 1-1 (0-0)
gólszerzők: Czvitkovics (49. -11-esből) illetve Dinjar (60.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik