Foci

Kaposváron győzött a Vasas

A fővárosiak a mérkőzés végén szerezték meg a győzelmet jelentő találatot a Monicomp Liga 21. fordulójának nyitómeccsén.

A Kaposvár nagy lehetőség előtt állt, hiszen győzelmük esetén – legalábbis ideiglenesen – egészen a második helyig kapaszkodhattak volna előre a labdarúgó NB 1 tabelláján. A Vasas a forduló előtt csak a mezőny második felében tanyázott, de úgy érkezett Kaposvárra, hogy öt forduló óta gólt sem kapott.

A mérkőzés első félidejét legfőképpen a mezőnyjáték jellemezte, kevés helyzet adódott a kapuk előtt. A félidő közepén Ferenczi előtt adódott lehetőség, a vendégek támadója azonban ballal a kapu mellé lőtt. A Kaposvár nem tudott nyomást helyezni ellenfelére, sőt, az első játékrész alapján inkább a Vasas állt közelebb a vezetés megszerzéséhez.

A szünetben láthatólag megpróbálta felrázni csapatát Sisa Tibor, a 46. percben Kulcsár passza után Peric csak kevéssel lőtt a vendégek kapuja mellé. A második játékrészben már jobban pörögtek az események, a hazaiakhoz csereként beállt Oláh a kapufát találta el, majd a fővárosiak az ellentámadásból veszélyeztettek.

Aktívabb volt a Kaposvár, a félidő közepén Gujic veszélyeztetett egy lövéssel, de a kaput nem találta el. A 70. percben a meccs talán legnagyobb helyzetét hagyta kis Sisa Tibor csapata, Balázs passza után Oláh pár méterről lőtt a kapu fölé.

Ahogy az lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat: a 82. percben Lisztes nagyszerű labdával indította Lázokot, akinek a beadását Ferenczi becsúszva segítette a kaposvári kapu jobb alsó sarkába. Az ex-ferencvárosi csatár gólja a győzelmet jelentette a piros-kékeknek.

Komjáti András csapata mintha képtelen lenne gólt kapni, mai győzelmükkel jelenleg a tabella nyolcadik helyét foglalják el.

Eredmény, Monicomp Liga, 21. forduló:

Kaposvári Rákóczi – Vasas-Híd 0-1 (0-0)
gólszerző: Ferenczi (82.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik