Foci

Ligakupa: a döntő a tét

A ZTE Pakson fordítana, a Haladás a Debrecen otthonában próbál meg bravúrt elérni az elődöntők visszavágóján.

A Ligakupa elődöntőinek első felvonását szombaton és vasárnap rendezték, ma pedig már a visszavágókon lépnek pályára a csapatok, így estére kiderül, melyik két csapat küzdhet majd meg a serlegért.

A címvédő Debrecen az első mérkőzésen a Szombathelyi Haladás otthonában nyert 2-0-ra, így nagyon jó esélyük van a továbbjutásra. A Loki már a hétvégi, Győr elleni bajnokira is tartalékolni fog, így vegyes kerettel lép majd pályára.

A Haladásnál tisztában vannak vele, hogy nem ők a párharc esélyesei, ennek ellenére azt ígérik, nem feltartott kézzel lépnek majd pályára. Aczél Zoltán vezetőedző elmondta, szoros eredményre számít, még úgy is, hogy több játékosa otthon maradt.

A másik ágon a Zalaegerszeg hátrányból várja a Paks elleni mérkőzést, miután hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedtek Kis Károly csapatától. Csank János, a kék-fehérek vezetőedzője úgy véli, a párharc nem lefutott, csapata győzelemre fog játszani. Hozzátette, az első meccshez képest pontosabban kell futballozniuk, ellenkező esetben sok jóra nem számíthatnak.

A Paks korábban a bajnoki éllovas Videotont is búcsúztatta a sorozattól, most minden esélyük megvan egy újabb bravúrra. Kis Károly vezetőedző szerint nem lehetnek elbizakodottak, továbbra is maximálisan koncentrálniuk kell. A ZTE szívós csapat, akik mindent meg fognak tenni azért, hogy ledolgozzák hátrányukat – tette hozzá.

Ligakupa-elődöntő, visszavágók, a program:

DVSC-TEVA – Szombathelyi Haladás 16:30
Az első mérkőzésen: 2-0.

Paksi FC-ZTE FC 18:00
Az első mérkőzésen: 2-1.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Refugees from Syria are trained at the education center of the engineer forces of the German army Bundeswehr in Ingolstadt, southern Germany, on September 1, 2016. (Photo by CHRISTOF STACHE / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.