Foci

Zalaegerszegen jutott előnyhöz a Paks

A labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első felvonásán a hazaiak büntetőt is hibáztak, a Paks végül 2-1-re nyert.

A Ligakupa negyeddöntőjében a bajnoki éllovas Videotont búcsúztató Paks hamar megszerezte a vezetést Zalaegerszegen: a 9. percben Magasföldi József 24 méterről lőtt szabadrúgása ellen tehetetlen volt Sipos Gábor, a ZTE kapusa.

Magasföldi továbbra is aktív volt a hazaiak kapuja előtt, az első félidő közepén azonban mégis érkezett az egyenlítés, Delic kicselezett két vendégvédőt is, majd Csernyánszki Norbert mellett a kapuba lőtt.

Nem sokkal később ismét Magasföldi veszélyeztetett szabadrúgásból, Simonnak csak nagy nehézségek árán sikerült kapufára tolnia a labdát, majd a visszapattanó az alapvonalon túlra csorgott a kapuvédőről. A hazaiaktól ezután főleg Delic próbálkozott a vezetés megszerzésével, a szünetig azonban már nem változott az eredmény.

A második félidő közepén Magasföldi szögletét Gévay Zsolt vágta kapásból Csank János csapatának kapujába, ismét vezetett a vendéggárda. Gévay nemsokára újabb gólt is szerezhetett volna, Simon azonban védte a közeli fejest.

Nagy lehetőséghez jutott a Zalaegerszeg a 75. percben, amikor Báló Tamás rántotta le a frissen beállt Rajcomart, a védőt kiállították, Delic büntetőjét viszont kivédte Csernyánszki. A ZTE később sem tudott egyenlíteni, így egygólos hátrányból készülhet a szerdai, paksi visszavágóra.

Eredmény, Ligakupa elődöntő, első mérkőzés:

Zalaegerszeg – Paksi FC 1-2 (1-1)
gólszerzők: Delic (23.) illetve Magasföldi (9.), Gévay (67.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik