Foci

A FIFA hatáskörében a magyar játékvezetők ügye

A magyar szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden hatáskör hiányában megszüntette az ellenük folytatott eljárást.

Az MLSZ honlapja szerint az fb egyben megszüntette a Lengyel Kolos játékvezető, illetve Csák János és Selmeczi Krisztián asszisztensek sportszakmai tevékenységének felfüggesztését.

Az Antalyában rendezett februári mérkőzés nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, miután felmerült a csalás gyanúja, a 2-2-re végződött találkozón ugyanis mind a négy gól büntetőből született. A magyar játékvezetők személye szintén botrányt okozott, ugyanis idehaza mindhárman a BLSZ égisze alatt a Budapest-bajnokságban és az NB III-ban vezetnek mérkőzéseket, azaz nem lettek volna jogosultak A-válogatott meccsen közreműködni.

A FIFA március 10-én jelentette be, hogy a mérkőzés manipulálásának gyanújával vizsgálatot indít a bírók ellen.

Az MLSZ fb kedden Vlaszák Gézát, a ZTE Kecskemét ellen kiállított kapusát egy élvonalbeli bajnoki mérkőzéstől tiltotta el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik