Foci

Totti duplázott, ikszelt a Roma

A Fiorentina kétszer is vezetett hazai pályán a Roma ellen az olasz bajnokságban, mégis 2-2-es döntetlent játszott. Francesco Totti kétszer is betalált.

A Fiorentina már a meccs elején nekiesett a Romának, Gilardino (kéteszer), Juan Manuel Vargas és Mutu is veszélyeztetett, a firenzeiek azonban eleinte nem jártak sikerrel. Nem úgy a 21. percben, amikor is a román támadó lépett ki a fővárosi védők között, besétált a vendég tizenhatoson belülre majd a hálóba lőtt, megszerezve a Fiorentinának a vezetést.

Ezt követően is a hazaiak előtt adódott lehetőség, majd a semmiből egyenlítettek a Farkasok: Riise lépett be a büntetőterületen belülre, majd Gamberini és Comotto szorításában elesett, a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A megítélt büntetőt – ahogy azt megszokhattuk – Francesco Totti végezte el, a veterán csapatkapitány pedig nem hibázott. Nem örülhetett sokáig az iksznek a Roma, egy szöglet után ugyanis Gamberini lőtt a hálóba, 2-1-el fordultak a felek.

A Fiorentina uralta a második félidő elejét is, Vargas pedig egy kapáslövéssel majdnem kettétörte a keresztlécet, gólt mégis a Roma szerzett, Totti csapott le egy lecsorgó labdára és lőtt a hosszúba.

A kapitánynak kisvártatva megvolt az esélye a triplázásra is, azonban életerős lökete ha nem sokkal, de fölészállt. Ezt követően elszaporodtak a szabálytalanságok, érezhető volt a feszültség a pályán, a játékvezetőnek így többször is elő kellett villantania a sarága lapot.

A hajrába érve a vendégek kétszer is büntetőt reklamáltak, a bíró azonban mindkétszer helyesen döntött úgy, hogy továbbot int – Meneznek egy sárgát is kiosztott műesésért. A döntés csak nem akart megszületni – pedig öt perc volt a ráadás –, így a Roma továbbra is a hatodik (esélye sem volt elmozdulni), a Fiorentina pedig nem tudta beelőzni a Juventust.

A Farkasok “csékája” pályafutása 200. és 201. gólját szerezte a Roma színeiben, ő a hatodik aki elérte a kétszázgólos álomhatárt a Serie A-ban.

Eredmény:
Fiorentina – Roma 2-2 (Mutu 21., Gamberini 34. ill. Totti 27., 52. – az elsőt 11-esből)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik