Foci

Pakson kapott ki a Haladás

A Monicomp Liga 20. fordulójában a Paks hazai pályán győzte le 2-1-re a Haladást.

A hazai pályán játszó Paks kezdte jobban a mérkőzést, a 10. percben pedig a minőségre is adott vendéglátó: egy tetszetős akció végén Kiss ollózott kapura egy baloldalról érkező beadást, apró szépséghiba, hogy csúnyán célt tévesztett.

Az első Haladás helyzetre a 22. percig kellett várni, Oross fejesét még védte Csernyánszki, nem sokkal később azonban megszerezték a vezetést a vendégek, Kenesei Krisztián szabadrúgására Halmosi Péter érkezett remek ütemben és a hálóba lőtt.

A játékrész további része a mezőnyben történő birkózásé volt, majd rögvest a második felvonás elején egalizált a Paks, a hazaiaknak is szabadrúgás jött kapóra, Vayer középre tett labdáját Kiss továbbította a hálóba.

A 74. percben a vezetést is megszerezhette volna Kis Károly csapata, Böde közeli lövésébe azonban Tóth vetődött bele önfeláldozóan. Ami késett nem múlt, az egyre fokozódó hazai nyomás a 83. percben érett góllá, Vayer fejese vánszorgott be a kapuba Rózsa lábai között. A túloldalon Schimmer fejelt a kapufára, ezzel pedig Aczél Zoltán csapata ellőtte utolsó puskaporát is, 2-1-es paksi siker lett a vége.

Eredmény:
Paks – Haladás 2-1 (Kiss 47., Vayer 83. ill. Halmosi 27.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik