Foci

Magyar Kupa: elődöntős a Kecskemét

A hazai 5-1-es győzelem után már nem okozott gondot kiharcolni a továbbjutást Tomiszlav Szivics csapatának a Siófok ellen.

Múlt héten szerdán a KTE simán verte a balatoni együttest a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében, az 5-1-es siker szinte formalitássá tette a mai visszavágót, ahol már negyed óra után kialakult az 1-1-es végeredmény.

A gyér érdeklődés mellett megrendezett összecsapáson 12 percet kellett várni arra, hogy a Kecskemét tovább növelje előnyét a párharcban, egy szöglet után Dosso nyolc méterről lőtte ki a bal alsó sarkot.

A Siófok azonban hamar egyenlített: Homma lövése még kijött Akovics kapusról, Melczer viszont értékesítette a kipattanót. A hazaik tovább próbálkoztak, az adódó lehetőségeiket azonban nem sikerült gólra váltaniuk, 1-1-el vonultak pihenni a csapatok.

A második félidő elején is inkább a Siófok előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, aztán két perc alatt a vendégek is elpuskáztak két nagy helyzetet, Alempijevics és Dosso sem találta el a kaput ígéretes pozícióból.

A találkozó végül egyik fél oldalára sem dőlt el, a Kecskemét fölényes hazai sikerének köszönhetően bejutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.

Eredmény, Magyar Kupa negyeddöntő:

BFC Siófok – Kecskeméti TE-ERECO 1-1 (1-1)
gólszerzők: Melczer (15.) illetve Dosso (12.)

Továbbjutott a Kecskemét, 6-2-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik