Foci

Gálázott a Bayern, botlott a Dortmund

Robben mesterhármast szerzett a Hamburg ellen, miközben a listavezető kikapott Hoffenheimben.

A Bundesliga 26. fordulójában a Bayern München hazai pályán fogadta a Hamburg csapatát, és a keddi, Inter elleni Bajnokok Ligája visszavágó közelsége ellenére sem vehették félválról a mérkőzést, hiszen a forduló előtt négy pontos lemaradásban voltak a még BL-szereplést jelentő harmadik helytől.

Louis van Gaal csapata végül kiütéses győzelmet aratott a nyolcadik helyen tanyázó vendégek ellen, a főszerepet pedig a csapat holland szupersztárja, Arjen Robben vállalta magára. A szélvészgyors szélső – több nagy müncheni gólszerzési lehetőség után – először a 40. percben talált be, majd a szünet után 10 perccel már klasszikus mesterhármasnál járt, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a három pont sorsát.

Ezzel azonban nem állt le a bajor gólgyár, Ribery és Müller találata után Westermann öngólja állította be a 6-0-ás végeredményt.

A mérkőzés góljai:

A listavezető Dortmund Hoffenheimbe utazott, ahol elszenvedte harmadik vereségét a szezonban. Ibisevic a második félidő közepén szerezte a mérkőzés egyetlen gólját, majd távolról a kapufát is eltalálta.

A Hoffenheim győztes találata:

A Schalke a bravúros BL-továbbjutás után ezúttal a bajnokságban is nyert, Charisteas a mérkőzés végén szerzett három pontot érő találatot. Hiába vezetett a Wolfsburg és a Freiburg, végül mindketten kapituláltak: előbbi ellen a Nürnberg, utóbbivel szemben pedig a kiesőhelyen álló Kaiserslautern szerzett győztes gólt a mérkőzés utolsó perceiben.

Eredmények, Bundesliga, 26. forduló:

Bayern München – Hamburg 6-0
gólszerzők: Robben (40., 47., 55.), Ribery (64.), Müller (79.), Westermann (öngól, 85.)

Hoffenheim – Borussia Dortmund 1-0
gólszerző: Ibisevic (63.)

Schalke 04 – Eintracht Frankfurt 2-1
gólszerző: Jurado (11-esből, 45.), Charisteas (84.), illetve Tzavellas (70.)

Wolfsburg – Nürnberg 1-2
gólszerzők: Mandzukic (23.), illetve Wollscheid (45.), Nilsson (90.)

Kaiserslautern – Freiburg 2-1
gólszerzők: Nemec (33.), Hoffer (90.) illetve Nemec (öngól, 21.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik