Foci

Gól nélkül végzett az MTK és a Győr

Csertői Aurél bemutatkozása felemásra sikerült az ETO kispadján.

A két csapat a múlt héten a kupában is összecsapott, az akkori 1-1-es végeredmény az MTK továbbjutását jelentette. Azóta Pintér Attilát a győriek padján Csertői Aurél váltotta, az ETO már az ő vezetésével indult a Hidegkuti Nándor Stadionba, a Monicomp Liga 19. fordulójának nyitómérkőzésére.

A forduló előtt a Győr 10., az MTK pedig 12. helyen állt a bajnokságban, a két csapat között mindössze egy pont volt a különbség, ami a meccs végére sem változott.

A győri szurkolók egy maroknyi csapata csak az első negyedóra végén érkezett meg a Hidegkuti Stadionba, ám nem maradtak le semmiről, ugyanis az első félidőt főképpen a mezőnyben küzdötték végig a csapatok. A két kapust csak egy-két gyengébb kísérlettel tesztelték a támadók.

A fordulást követően szinte azonnal vezetést szerezhetett volna a Győr, Ji-Paraná azonban elpuskázta a ziccert. A folytatásban is inkább a zöld-fehérek veszélyeztettek, ám a befejezéseknél rendre hibáztak. A hajrában sem született gól, így maradt a gól nélküli döntetlen.

A mérkőzést a chilei Alvaro Miquel Garcia vezette.

Eredmény, Monicomp Liga, 19. forduló:

MTK Budapest – Győri ETO 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik