Foci

Jubileumi akciók a Vasasnál

A klub centenáriumára utalva az év folyamán a Vasas-Híd labdarúgócsapatának valamennyi hazai mérkőzésén megjelenik valamilyen módon a százas szám.

Amint arról Erdős László, a Vasas Futball Kft. stratégiai igazgatója a programokat bemutató szerdai sajtótájékoztatón beszámolt, folytatódik a múlt heti, győri találkozó előtt megkezdett ajándékjegy akció. A klub alapításához legközelebb eső, Újpest elleni, vasárnapi összecsapást megelőzően három napon át 100-100 jegyet kapnak ajándékba a leggyorsabb, leglelkesebb Vasas-drukkerek, szerdán, csütörtökön és pénteken lehet regisztrálni a napiszázjegy(kukac)vasassc.hu címen.

A hétvégi találkozó előtt a klub korábbi meghatározó személyiségeiből álló illusztris vendégsereg – Mészöly Kálmán, Puskás Lajos, Ihász Kálmán, Raduly József, Várady Béla, Kovács István, Tamás Gyula, Müller Sándor, Lakinger Lajos, Tóth Bálint és Juhár Tamás – hozza majd a pályára a Vasas centenáriumi zászlaját, aztán közösen rendhagyó kezdőrúgást végeznek el, a Vasas Akadémia játékosai pedig 100 labdát rúgnak ki a közönség közé.

A programok ismertetése alkalmával került sor – Várady Béla közreműködésével – a csapat Retro mezének bemutatására, melynek avatása ugyancsak a vasárnapi mérkőzésen történik majd meg. Várady egy több mint harminc éve róla készült kép mellett állva mutatta be az egyik legsikeresebb időszakra utaló mezt.

A sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Lázok János egy évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződést a labdarúgócsapattal.

Elhangzott továbbá az is, hogy mostantól interneten – a jegyelado.hu oldalon – keresztül is lehet belépőket vásárolni a mérkőzésekre.

Komjáti András vezetőedző kérdésre válaszolva, a győri edzőváltásra utalva úgy fogalmazott, természetesen nem örül annak, ha egy kollégát felállítanak a kispadról, de hozzátette, véleménye szerint nem egy mérkőzés, együttese 1-0-s győzelme miatt került erre sor.

“Az új tulajdonosi kör megjelenése megnyugtatta a csapatot, de a sikeres tavaszi rajthoz, a két forduló alatt begyűjtött négy ponthoz elsősorban a játékosok megfelelő hozzáállására, motiváltságára volt szükség. Remélem, ez sokáig kitart, és akkor szépen lassan felfelé haladunk majd a tabellán.” – mondta a tréner.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik