Foci

Arsenal, City: jöhet a következő

Az Arsenal és a Manchester City is könnyedén jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe.

Az Ágyúsok némi meglepetésre újrajátszásra kényszerültek a harmadosztályú Leyton Orient ellen, mivel az akkor hazai pályán játszó kiscsapat ki tudott egyenlíteni a találkozó hajrájában.

A visszavágón aztán már nem volt kérdéses ki lép tovább a negyeddöntőbe, az Arsenal már az első félidőben meglógott hárommal, Bendtner kettőt is hintett az első negyvenöt percben. Fordulás után a dán büntetőből is betalált, majd a hajrában a csereként beálló Clichy állította be az 5-0-ás végeredményt.

A Manchester City a szintén első osztályú Aston Villát fogadta, Roberto Mancini fiai pedig a mérkőzést végig uralva, a helyzeteket nagy százalékban kihasználva húzták be a mérkőzést. Yaya Touré az első felvonásban előbb maga talált be, majd Balotellivel lövetett gólt – utóbbi igen pofásra sikerült.

Az Arsenal a negyeddöntőben készülhet a Manchester United elleni rangadóra, a Manchester City a másod osztályú Readinggel meccselhet majd a továbbjutásért. A mérkőzéseket március 12-én és 13-án rendezik.

Eredmények:
Arsenal – Leyton Orient 5-0 (Chamakh 7., Bendtner 29., 43., 62. – 11-esből, Clichy 75.)
Manchester City – Aston Villa 3-0 (Touré 5., Balotelli 25., Silva 70.)

Balotelli gólja:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik