Foci

Kupadöntős a Duisburg

A Német Kupa elődöntőjében a Duisburg 2-1-re legyőzte a vendég Cottbust és bejutott a fináléba.

A két másodosztályú csapat elődöntőjében igen pocsék első félidőt produkáltak a felek, gyakorlatilag csak az egy szem gól volt értékelhető momentum a 45 percben, ráadásul az is szerencsés körülmények között esett. A 24. minutumban Maierhofer érkezett egy középre tett labdára, a védő Hunemeier a fejére bólintotta, a játékszer pedig a gólvonal mögé pattogott.

Fordulás után úgy tűnt jobb lesz a játék, majd egy gyönyörű akció után a csapatkapitány Baljak növelte kettőre a hazai Duisburg előnyét, eldőlni látszott a továbbjutás sorsa.

A 77. percben aztán Soares szabálytalankodott piros lapot és büntetőt érően, a tizenegyest Petersen értékesítette, visszajött a meccsbe a Cottbus. A csoda végül elmaradt, igaz a 90. percben a hazai védők egy ízben a kapu torkából tisztáztak, a játékvezető ítélete szerint azonban nem született gól – a kipattanó után a kapufán csattant egy löket.

A Duisburg a fináléban a Bayern München és a Schalke összecsapásának győztesével mérkőzhet meg.

Német Kupa, elődöntő:
Duisburg – Cottbus 2-1 (Maierhofer 24., Baljak 54. ill. Petersen 78. – 11-esből)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik