Foci

Március elejére készül el az MLSZ stratégiai terve

Március elejére ígért hosszú távú stratégiai tervet Csányi Sándor, a hazai sportági szövetség (MLSZ) elnöke, amikor hétfőn délelőtt megnyitotta a Magyar Labdarúgás Fórumát.

Az MLSZ-t tavaly július óta irányító Csányi jelezte, a stratégia mindent tartalmazni fog arról, hogy mit, mikorra, miként és milyen anyagi forrásokból akar elérni a szövetség.

“Ilyen fórum még sosem volt. Mindenki, aki ért a futballhoz, vagy legalábbis azt gondolja, hogy ért hozzá, most hozzászólhat, vagyis alakíthatja a stratégiai tervet” – mondta Csányi köszöntőjében.

Az MLSZ-elnök hozzátette, 110 éves a szövetség, a honi futball viszont nincs éppen csúcson, de ezért a jelenlegi vezetés nem tudja vállalni a felelősséget. Szerinte az MLSZ most minden oldalról sok segítséget kap, példaként említette a társasági adóból származó plusz bevételt, vagy hogy várhatóan féléven belül elfogadja az országgyűlés a futballhuliganizmusról szóló törvénycsomagot. Ennélfogva – amint arra utalt – csak rajtuk múlik, hogyan használják ki a lehetőségeket.

“Bátran, őszintén mondja el mindenki a véleményét!” – zárta szavait Csányi.

Az eseményt az eredeti tervek szerint Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nyitotta volna meg, de “logisztikai okok” miatt módosítás történt a programban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik