Foci

Az együttműködést méltatja a spanyol legenda

Kölcsönösen hasznosnak ítélte a magyar-spanyol együttműködést Fernando Hierro, a Real Madrid és a spanyol válogatott korábbi játékosa a Magyar Labdarúgás Fórumán.

“A labdarúgás egy nyelv. Teljesen mindegy, hogy az első, vagy 40. az adott ország válogatottja, a tapasztalatok kicserélése kölcsönösen hasznos. Éppen ezért mind a két fél hasznot húz a két szövetség között idén kötött megállapodásból” – mondta sajtótájékoztatóján a spanyol szövetség sportigazgatója.

Hierro mostani szerepvállalásukkal kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy a magyar utánpótlásedzők sok hasznos információval gazdagodnak majd Ginés Meléndez, az U17-es spanyol válogatott szövetségi edzőjének előadásán. Hozzátette, azért jöttek, hogy elmondják, mit gondolnak a futballról, illetve bemutassák, miként működik a szerinte szerkezetileg jól felépített spanyol futball.

Újságírói kérdésre kifejtette, teljesen mindegy, a szövetség elnökségében hány embernek van futballmúltja, a lényeg azon van, hogy jó szakemberek legyenek a megfelelő posztokon, és elhivatottak legyenek a labdarúgást iránt.

Hierro beszélt a spanyol bajnokságról is, úgy vélte, a Barcelona hihetetlen jó időszakot él, éppen ezért nem lehet José Mourinho vezetőedzőt hibáztatni, ha a Real Madrid idén nem tudja megtörni a katalánok uralmát. A portugál trénert kiváló szakembernek és igazi, győztes mentalitású karakternek tartja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik