Foci

Wiganben nyert a Manchester United

A Vörös Ördögök többek között Hernandez két góljának is köszönhetően elvitték a három pontot.

Ezúttal kezdőként számított Hernandezre (vagy ha úgy tetszik, Chicharitóra) Sir Alex Ferguson. Meghálálta a bizalmat a mexikói, mert Rooney passzát éles szögből gólra váltotta.

Az Arsenal elől menekülő Manchester United a meccs hátralévő részében is nagy fölényben játszott, és három gólt még tudtak is szerezni: először ismét Hernandez zörgette meg a hálót, majd a gólpasszokban jeleskedő Rooney is beköszönt, hogy aztán a csereként beáll Fabio következzék.

Sokkal több minden történt Birminghamben, ahol az Aston Villa végre tavalyi önmagát mutatta, hiszen simán megverte a Blackburn együttesét – igaz, mindehhez egy 11-es és egy öngól is szükségeltetett.

Az Everton a Sunderland ellen érvényesítette a ma már papírformának tetsző pályaelőnyét, a Wolverhampton pedig a Tottenhamet a hétközben 3-1-re verő Blackpool ellen győzött nagyon simán.

Hernandez első találata:

Eredmények – Premier League:

Wigan – Manchester United 0-4 (0-1)
gólok:
Hernandez (17., 74.), Rooney (85.), Fabio (87.)

Newcastle – Bolton 1-1 (1-1)
gólok:
Nolan (13.), illetve Sturridge (38.)
kiállítva: Taylor (54., Bolton)

Aston Villa – Blackburn 4-1 (0-0)
gólok:
Young (49., 11-esből, 82.), Hanley (62., öngól), Downing (64.), illetve Kalinic (81.)
kiállítva: Nelsen (90., Blackburn)

Everton – Sunderland 2-0 (2-0)
gólok:
Beckford (8., 39.)

Wolverhampton – Blackpool 4-0 (1-0)
gólok:
Jarvis (3.), O’Hara (54.), Ebans-Blake (79., 90.)
kiállítva: Campbell (44., Blackpool)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik