Foci

Buzsáky kezdett a győztes QPR-ban

Hosszú idő után ismét a kezdőben kapott helyet a londoni csapat magyar játékosa, meg is hálálta a bizalmat.

Úgy tűnik, minden esélye megvan a QPR-nak arra, hogy jövőre a Premier League-ben szerepeljen, hiszen, ha valamely csapat idegenben képes 3-0-ra megverni a nemrég még UEFA Kupa-döntőt játszó Middlesborugh-t, az a legmagasabb osztályban is megállná a helyét.

Persze nem kell túlzásokba esni, pár év azért eltelt azóta, de az egészen biztos, hogy két éve még a legjobbak között szerepelt a Boro. Azt különösen kellemes kimondani a londoniakkal kapcsolatban, hogy a bajnokság hajrájára ismét a magyar középpályással foghat neki.

Nemrég egy Tottenham elleni edzőmeccsen tért vissza legújabb sérülését követően Buzsáky Ákos, a szombati meccs előtt pedig a Queens Park Rangers honlapja büszkén írta: “Magical Magyar starts against Boro”.

A mi fiunk végül a 69. percig pályán volt, éppen egy perccel korábban alakult ki a 3-0-s végeredmény. Fülöp végigvédte a meccset a Portsmouth ellen az Ipswichben, az elvesztett találkozón Priskin csak a végén állt be. Gyepes nem játszott a győztes Cardiffban.

A Queens Park Rangers győzelmével természetesen továbbra is az élen áll a másodosztályban.

Eredmények – Championship:

Middlesbrough – Queens Park Rangers 0-3
gólok:
Helguson (41., 61.), Taarabt (68., 11-esből)

Ipswich – Portsmouth 0-2
gólok:
Nugent (55.), Cotterill (77.)

Hull City – Cardiff City 0-2
gólok:
Chopra (65.), Emmanuel-Thomas (90.)

Swansea – Leeds 3-0
Barnsley – Norwich 0-2
Bristol – Scunthorpe 2-0
Crystal Palace – Reading 3-3
Doncaster – Watford 1-1
Leicester – Coventry 1-1
Millwall – Nottingham 0-0
Preston North End – Burnley 1-2
Sheffield United – Derby County 0-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik