Foci

Meglepő Fiorentina-győzelem Palermóban

A szezon első idegenbeli sikerét Szicíliában szerezte meg Mihajlovics csapata.

Pastore már a hetedik percben megszerezte a vezetést az Intert megszorongató, majd azt követően két magabiztos győzelmet arató Palermónak. Nem úgy tűnt ekkor, hogy az idegenben pocsék mérleggel bíró lila csapat fordítani tud.

Gilardino azonban visszaadta a reményeket a vendégeknek. A második félidő elején ismét a hazaiak szereztek vezetést, de a meccs hajrája egyértelműen a liláké volt, köszönhetően a palermói védelmi megingásoknak.

Szinisa Mihajlovics együttese először szerezte meg a három pontot Firenzén kívül.

A Bariban nem lépett pályára Rudolf Gergely, aki épp a Genoából érkezett a kiesőhelyen álló csapathoz. A Brescia Vass Ádámot nem foglalkoztatta.

A Sampdoriában sem játszottak magyarok, sem Koman, sem Laczkó nem lépett pályára.

A találkozó összefoglalója:

A Milan 4-0-s győzelméről itt tudhat meg többet, míg a Roma-Napoli találkozóról ide kattintva.

Eredmények, olasz bajnokság:

Palermo – Fiorentina 2-4 (1-1)
gólok:
Pastore (7.), Nocerino (48.), illetve Gilardino (36.), Camporese (70.), Bovo (78., öngól), Montolivo (88.)

Bari – Genoa 0-0

Brescia – Lazio 0-2 (0-1)
gólok:
Gonzalez (17.), Kozak (58.)

Cagliari – Chievo 4-1
gólok:
Conti (19.), Canini (29.), Nene (43., 71.), illetve Théréau (84.)

Catania – Lecce 3-2 (1-0)
gólok:
Silvester (45.), Lodi (80., 85.), illetve Jeda (56.), Munari (61.)

Cesena – Udinese 0-3 (0-1)
gólok:
Di Natale (41., 75.), Inler (70.)

Sampdoria – Bologna 3-1 (3-0)
gólok:
Palombo (8.), Gastaldello (11.), Maccarone (15.), illetve Paponi (65.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik