Foci

Balotelli kihagyhatja a városi derbit

Az olasz fenegyerek nem épült fel még teljesen térdsérüléséből, kérdéses a játéka szombaton.

Mario Balotelli eddigi manchesteri karrierje leginkább a sérülésekről szól: térdműtéte után csak október végén debütált a Premier League-ben (a Temesvár elleni Európa Liga-mérkőzésen játszott először a csapatban, még a nyáron), majd miután december 28-án mesterhármast szerzett az Aston Villa ellen, újra partvonalon kívülre került – ismét a térde kezdett rakoncátlankodni.

Mit volt mit tenni, a Manchester City szakmai stábja az Egyesült Államokba küldte a 20 éves labdarúgót, ahol két hétig lábadozott egy specialista segítségével. Hétfőn tért vissza az angol iparvárosba.

David Platt, a City első csapatánál dolgozó tréner a Daily Mailnek elmondta, a hatalmas tehetségként számon tartott játékos ugyan szépen gyógyult és a rehabilitációt is becsülettel végigcsinálta, azonban keveset edzett az utóbbi időben a csapattal, így erősen véleményes, hogy Roberto Mancini beveti-e szombaton kora délután.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik