Foci

Egervári: hasznos lesz az azeri meccs

Nem a taktikai elemeket gyakorolja majd a magyar labdarúgó-válogatott a jövő szerdai, dubaji meccsen.

“Az azeriek legyőzték a törököket, ami figyelemre méltó. Nekünk pedig lehetőség egy újabb skalpra, illetve hogy még jobban összeszokjon a csapat” – véli Egervári Sándor, a magyat labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A tréner elmondása szerint azért is szerencsés a mostani mérkőzés Azerbajdzsán ellen, mert Dubajban tökéletes idő és körülmény várja a válogatottat.

“Képessége és stílusa miatt esett rá a választásom” – indokolta meg Egervári, hogy a múlt hétvégén megsérült Szalai Ádám helyett, miért a Kecskemét 34 éves csatárát, Tököli Attilát hívta meg a keretbe. “Az egész szakmai stáb őt javasolta, amikor beszéltünk a kialakult helyzetről. Nem érzelmi alapon döntöttem, nem játszott szerepet, hogy korábban közös sikereket értünk el. Eredetileg Szalai felépüléséig számítok rá, de természetesen megfelelő teljesítmény esetén kerettag maradhat később is”.

“Feldobott vagyok, de nem izgulok, abból már kinőttem. Örülök, hogy a mester rám gondolt, és úgy véli, én segíthetek ebben a helyzetben” – mondta Tököli Attila, aki legutóbb hét éve volt válogatott.

A magyar válogatott jövő szerdán közép-európai idő szerint 18 órától találkozik az azeri együttessel Dubajban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik