Foci

Moggi beszólt a Juventusnak

A klub korábbi sportigazgatója szerint ésszel kellene igazolni.

Luciano Moggi a Calciopoli-botrány óta csak külső szemlélője az eseményeknek, azért néha napján felbukkan, hogy megossza a közvéleménnyel nézeteit.

Legutóbb Luca Toni szerződtetése és sérülése miatt nyitotta ki a száját, elmondása szerint a Juventusnak nem sérülékeny és kiöregedő játékosokra kellene elszórnia a pénzét. Hozzátette, hogy ugyan sok a sérült, azért nem lehet krízisről beszélni a csapat háza táján, ugyanis Vincenzo Iaquinta hamarosan visszatér, Amaurival és a veterán Alessandro Del Pieroval kiegészülve pedig telítettnek látja a posztot – ide tartozik még Fabio Quagliarella is, ő azonban ebben a szezonban minden bizonnyal már nem lép pályára térdsérülése miatt.

A világsajtó arról cikkezett a napokban, hogy Diego Forlánt, Luis Fabianót és Antonio Di Natalét szemelte ki a vezetőség, Moggi azonban figyelmeztetett, hogy a jelenlegi helyzetben nem érdemes pocsékolni a pénzt, szerinte a jelenlegi kerettel a csapat simán odaérhet a negyedik helyre.

Leszögezte, a felesleges, meggondolatlan igazolásnál az is jobb, ha nem érkezik senki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik