Foci

Kahn aggódik Kraft miatt

Oliver Kahn, a Bayern München legendája szerint kockázatot rejt magában a fiatal Thomas Kraft kapuba állítása.

Louis van Gaal vezetőedző hetekig fontolgatta a döntést, végül a 22 éves Kraftnak szavazott bizalmat egy hete a veterán Jörg Butt-tal szemben.

Kahn karácsony előtt úgy nyilatkozott, hogy tehetségesnek tartja ugyan Kraftot, de nem lehet tudni, hogyan birkózik majd meg a hirtelen rá nehezedő nyomással.

“Klassz dolog időnként beugrani, egészen más azonban felvállalni az elsőszámú kapus posztjával járó felelősséget. Egy fiatal játékosnak nagyon nehéz elfogadtatnia magát a Bayern csapatában, folyamatos rajta a nyomás. Thomas Kraft tehetséges, de senki sem tudja megmondani előre, miként teljesítene a nagy felelősség terhével” – vélekedett akkor Kahn, akitől 2008-as visszavonulása után Michael Rensing vette át a stafétabotot, de nem aratott osztatlan sikert, így került aztán képbe Butt.

A német válogatottal világbajnoki ezüstérmes Kahn a Bildnek nyilatkozva most megismételte korábbi nyilatkozatát, kiegészítve azzal, hogy Kraft nagy sikert is arathat, de az is lehet, hogy nem lesz majd képes stabilan jó teljesítményt nyújtani. Korábban Manuel Neuernek, a Schalke 04 kapusának leigazolását szorgalmazta, ennek elmaradása esetén pedig inkább Buttot favorizálta volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik