Foci

Távozik a Kecskemét csapatkapitánya

Csordás Csaba és a KTE-Ereco közös megegyezéssel bontott szerződést.

A kecskemetite.hu-n jelent meg egy közlemény, melyben a kecskeméti tulajdonosok és a vezetőség köszönte meg Csordásnak azt, amit a csapatért tett.

„Köszönjük Csabának az eddigi közös munkát és azt, hogy a KTE-t mindig előbbre helyezte bármi másnál. Ő nálunk több mint egy játékos a sok közül. Mindenki tudja, hogy a Csordás név mindig is egyet fog jelenteni a KTE tradíciójával. Csaba mindig a maximumot adta és nagyon meg voltunk elégedve a munkájával és hozzáállásával úgy emberileg, mint szakmailag. Csaba tudja, hogy mi bármikor visszavárjuk, ha már nem játékosként akkor talán az utánpótlás, vagy a csapatvezetés mellett, mert tudjuk, hogy szakmai múltjával és tapasztalatával biztosan segíteni tudja a KTE-t. Nagyon sok sikert kívánunk a jövőben és reméljük sikerül neki a megújulás” – áll a hivatalos honlapon megjelent közleményben.

Csordás Csaba 225 NB I-es meccsen 45 gólt szerzett eddig, a 2008-09-es szezonban a Kecskemét házi gólkirálya volt. Tagja volt mindegyik korosztályos válogatottnak, az olimpiai csapat mezét háromszor ölthette magára.

AJÁNLOTT CIKK:

Csordás Csaba közös megegyezéssel távozik a KTE-től (kecskemetite.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik