Foci

Triplázott az aranylabdás

Lionel Messi egy Betisnek lőtt klasszikus mesterhármassal ünnepelte meg, hogy hétfőn 2010 legjobb labdarúgójává választották.

A Villarreal és a Sevilla egy gólzáporos döntetlennel nyitotta a spanyol Király Kupa negyeddöntőit, szerdán este pedig a Barcelona is pályára lépett, a katalán sztárgárda a másodosztályú Betist fogadta.

Ugyan a Barca már a meccs elején magához ragadt a kezdeményezést, gólt csak az első félidő hajrájában sikerült szereznie, a FIFA Aranylabdát hétfőn átvevő Messi (aki természetesen a találkozó előtt megmutatta a publikumnak friss szerzeményét) talált be Iniesta passza után.

Az argentin zseni aztán 73. percben már a harmadik gólját jegyezte, Pedro, majd Keita pedig arról is gondoskodott, hogy a visszavágó már gyakorlatilag izgalommentes legyen, sima 5-0 lett a vége.

Az összecsapás bővelkedett a szebbnél szebb helyzetekben, a sevillai együttesnek is megvoltak a lehetőségei, azonban a legnagyobb lehetőségüknél hárított a keresztléc, illetve Pinto kapus remek bravúrokkal őrizte meg hálóját a kapott góltól.

Csütörtökön a negyeddöntők odavágói egy madridi rangadóval, illetve az Almería és a Deportivo összecsapásával folytatódnak.

Eredmény:
Barcelona – Betis 5-0 (Messi 44., 62., 73., Pedro 76., Keita 83.)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.