Foci

Messi nem számított a FIFA Aranylabdára

Az argentin labdarúgó azt hitte, hogy csapattársai, Xavi vagy Iniesta kapja az első ízben átadott FIFA Aranylabdát.

A FIFA Év játékosa és a France Football magazin kezdeményezésére indított Aranylabdát 2010-től kezdve egybevonták, így Lionel Messi a világon az első olyan labdarúgó, aki megkapta a kitüntetést.

A Barcelona csillaga az átvételkor elmondta, meglepetésként ért, amikor Pep Guardiola az ő nevét mondta, mivel arra számított, hogy a Xavi, Andrés Iniesta kettősből kerül ki a végső győztes, ugyanis már napok óta arról lehetett hallani, hogy kettejük közül kerül ki a végső győztes. Hozzátette, a csapattársak is megérdemelték volna, mivel nem elég, hogy a gránátvörös-kékekkel jó évet zártak, de ők még a világbajnokságon is villogtak, aranyéremhez segítve Spanyolországot.

Messi elárulta, ugyanolyan boldog, mint mikor tavaly először érdemelte ki az Aranylabdát, 2010 legnagyobb csalódása számára pedig hazája pocsék vb-szereplése volt. A zseni leszögezte, nincs más hátra, Argentínával a Copa America megnyerésével kell vigasztalódnia.

Az átadás pillanata:


Ajánlott videó

Olvasói sztorik