Foci

A sírból jutott tovább a Villarreal

A Valencia 2-0-ra is vezetett a Sárga Tengeralattjáró otthonában a spanyol Király Kupában, mégis 4-2-re kikapott és kiesett.

Az első felvonáson, Valenciában gólnélküli döntetlenre futotta a felektől, így a döntés a második összecsapásra maradt.

Soldadóék már 23 perc elteltével 2-0-ra vezettek, ezt az előnyt pedig a szünetig meg tudták őrizni, érett a továbbjutás. A fordulás után azonban egy teljesen más Villarreal futott ki a gyepre, Rossi előbb gólt lövetett Cazorlával, majd értékesített egy büntetőt, két perc alatt egyenlítettek a hazaiak, ám ez az eredmény az idegenben szerzett találatok miatt a Valenciának kedvezett.

A folytatásban aztán Ruben is beköszönt, majd az olasz támadó szerezte meg második gólját, a vége így 4-2-es győzelem és továbbjutás lett, a legjobb nyolc között a Sevilla lesz az ellenfél.

Ahogy arról már írtunk, a Betis is ott lesz a negyeddöntőben, mint ahogy a Mallorca ellen kettős győzelemmel továbbjutó Almería is, amely újabb gólzáporos, 4-3-as sikert aratott a szigetlakók ellen. A hazai pályán játszó Mallorca mindent megtett, a végén például hét perc alatt sikerült három gólt lőni, azonban ez is kevésnek bizonyult.

A következő körben a Deportivo következik.

Eredmények:
Mallorca – Almería 3-4 (Cavenaghi 70., 77., Pereira 76. ill. Piatti 1., 42., Juanma Ortiz 4., 34.)
Továbbjutott: az Almería 8-6-os összesítéssel.

Villarreal – Valencia 4-2 (Cazorla 47., Rossi 49., 90. – az elsőt 11-esből, Ruben 63. ill. Banega 5., Soldado 23.)
Tj.: a Villarreal 4-2-vel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik