Foci

Eto’o még hisz a címvédésben

Samuel Eto'o a tetemes hátrány ellenére hisz abban, hogy az Inter nyeri az olasz bajnokságot.

A december végén edzőváltáson átesett Inter (Rafa Benítez helyett a brazil Leonardo dirigál Milánóban) helyzete finoman szólva is nehéz a címvédés illetően, miután csak hetedik helyen áll a Serie A-ban, és két találkozóval kevesebbet játszva 13 pont a hátránya az éllovas AC Milannal szemben. Eto’o, az Inter kameruni csatára ennek ellenére nem tartja reménytelennek a címvédést.

“A rossz kezdés ellenére hiszem, hogy nyerhetünk. Számomra nagy kihívás a címvédés, amit nem tartok elérhetetlennek, mivel az Inter a legjobb csapat Olaszországban” – így Eto’o, akin vélhetően semmi sem múlik majd, hiszen eddig csapata egyik legjobbja volt, 13 bajnokin kilenc gólt lőtt.

“A 13 pont lemaradás nem kevés, de nem is ledolgozhatatlan, már csak azért sem, mert van két elmaradt meccsünk. Élvezni szeretném a szezon hátralévő részét, s bajnok akarok lenni” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik