Foci

Bölöni László a Lens új vezetőedzője

A francia bajnokság utolsó előtti helyen álló együttesénél vállalt munkát a magyar származású szakember.

Nemrégiben még a Debrecen kispadjára is sokan őt jósolták, most azonban kiderült, Franciaországba tér vissza Bölöni László.

Jean-Guy Wallemme nem járt sikerrel a Lensnál, a csapat jelenleg 16 ponttal a 19. helyen áll a húszcsapatos bajnokságban, a még bentmaradást jelentő 17. helyen álló Monacónak 18 egysége van. Nem reménytelen tehát a bentmaradás kiharcolása – ez lesz ugyanis Bölöni feladata.

A liga hivatalos weboldala idézi a Lens elnökét, aki elmondta, a belga vezetőedző még a Bordeaux elleni 2-2-es eredménnyel záruló meccs után jelezte, nem biztos, hogy meg tud felelni az elvárásoknak. Végül a vezetők elfogadták a lemondását.

Az 57 éves Bölöni tagja volt a BEK-győztes Steaua Bukarestnek játékosként, edzői pályáján az első sikereket a francia Nancynál érte el, majd később dolgozott a Rennes és a Monaco kispadján is. Később a portugál Sportinggal bajnoki címet szerzett 2002-ben, szerepet játszott Cristiano Ronaldo felépítésében, az utolsó sikereit pedig Belgiumban aratta, ahol – megtörve az Anderlecht egyeduralmát -, bajnok lett a Standard Liege együttesével (a BL-be is bejuttatta a csapatot).

Wallemme két és fél év után távozik a Lenstól.

AJÁNLOTT LINK:

Bölöni váltja Wallemme-t (ligue.com – angolul)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik