Foci

Beckhamet akarja a Tottenham

Nagyon szeretné megszerezni kölcsönbe David Beckhamet az angol labdarúgó Premier League jelenlegi idényében az élcsoporthoz tartozó Tottenham Hotspur menedzsere, Harry Redknapp.

A Los Angeles Galaxy középpályása a bajnokság tengerentúli újrakezdéséig, március 15-ig szívesen maradna játékban, ahogy ezt tette az elmúlt két évben is, amikor az AC Milan foglalkoztatta őt ebben az időszakban. Klubja azonban – amint azt az elmúlt napokban többször egyértelműsítette – nem szívesen engedné el az után, hogy egy éve súlyos Achilles-ín-sérülést szenvedett az AC Milan színeiben. Beckham emiatt kihagyta a tengerentúli bajnokság első hat hónapját, s lemaradt a dél-afrikai világbajnokságról is.

“Mindenképpen szeretnék valahol játszani, ahol tartani tudom a formámat, ugyanis még mindig be akarok kerülni az angol válogatottba” – nyilatkozott ezzel együtt Beckham a napokban.

“Felvesszük a kapcsolatot az LA Galaxy illetékeseivel, hogy kiderüljön, hajlandók-e elengedni Davidet. Minket nagyon érdekelne ez a lehetőség – fogalmazott Redknapp. – Biztos vagyok benne, hogy még mindig képes magas színvonalon játszani, egyébként nem is keresném. Semmiképpen sem a pénzért jönne. Van szép háza, medencéje, kényelmesen eltölthetné az időt az újrakezdésig, de ő idejönne a fagyos időbe, hogy futballozhasson.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik