Foci

Ronaldinho megegyezett nevelőklubjával

A brazil játékos és a Grémio dűlőre jutottak, most a labdarúgó bátyján, egyben ügynökén a sor.

A Porto Alegre-i születésű Ronaldinho már 1987-től a helyi Grémióban nevelkedett, majd 1998-ban ebben a csapatban debütált a brazil élvonalban és innen vágott bele európai kalandjába – előbb a Paris Saint-Germain, aztán a Barcelona, majd jelenleg a Milan alkalmazásában állt/áll.

Paulo Odone, a brazil klub elnöke az RBS TV-nek elmondta, hogy az egyesület és a játékos megegyeztek egymással, már csak arra várnak, hogy a Milan is áldását adja az átigazolásra, így Roberto de Assisnak, Ronaldinho ügynökének és egyben bátyjának kell meggyőznie a lombardokat, hogy engedjék el a labdazsonglőrt.

A 30 éves labdarúgót a hírek szerint az sarkallta váltásra, hogy a Milan megegyezett Antonio Cassanóval, márpedig Ronaldinhóra Zlatan Ibrahimovics és Robinho érkezésével is egyre kevesebb szerep hárult, az utóbbi időben pedig a kezdőből is kikerült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik