Foci

Moggi visszatérne

A Juventus korábbi guruja megpendítette, hogy „van az a pénz”, amiért visszatérne.

A Calciopoli „szellemi atyja”, egyben a Juventus korábbi játékos-politikájának fő irányítója, Luciano Moggi egy interjúban kifejtette, hogy nem tartja kizártnak azt, hogy visszatér a labdarúgás világába. Az öntörvényű, a járt ösvényt rendszeresen elhagyó szakember távozása óta a torinóiak szenvednek, szükség lehet rá.

Moggit 2006-ban öt évre elmeszelte a Serie A korrupciós-bíró megvesztegetős botrányát felgöngyölítő bizottság, eszerint a Nápolyban majd Torinóban tevékenykedő „alkimista” jövő nyártól ismét annak szentelheti életét, amiben a legjobb.

„Visszatérésem a Juventushoz? Nos, nemcsak tőlem függ. Persze, mindent helyre kell tenni, azt követően pedig két fél kell ahhoz, hogy ismét munkába álljak” – árulta el a Sky Italiának, majd egykori csapatát dicsérte, hangsúlyozva, hogy a vártnál is jobban szerepelnek.

„A Juventus erőn felül szerepel eddig, s bizony, van reményük, nem utolsó sorban amiatt is, hogy az Inter például egyelőre vesztegel” – tette hozzá. „A csapatban ugyan elkélne egy-két klasszis még, ám így is jó eredményeket értek el, és olykor már a játék is biztató.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik