Foci

Ferguson a védelmet dicsérte, Wenger a gyepet szidta

A Manchester United vezetőedzője csapata védekezésével volt a legelégedettebb, Arséne Wenger az Old Trafford pályájának minőségét kritizálta.

Ahogy arról beszámoltunk, a Manchester United Park Dzsi-Szung első félidei fejesgóljával nyerte meg a csúcsrangadót az Arsenal ellen a Premier League hétfő estéjén, Sir Alex Ferguson fiai így a féltáv felé közeledve a tabella élére ugrottak – épp az Ágyúsokat letaszítva az első helyről.

A skót szakember a lefújást követően úgy fogalmazott a Sky Sportsnak, hogy a patent védekezést tette lehetővé, hogy megnyerjék a meccset. A gólszerzőről elmondta, pech, hogy épp mikor formába lendül kell majd hét mérkőzésen is nélkülözni a hamarosan startoló Ázsia Kupa miatt.

Ferguson meglepődött, hogy Wayne Rooney képes fölé rúgni egy tizenegyest, de hozzátette, hogy szerencsére az Arsenal nem tudta gólra váltani az ebből merített plusz erőt. A közelgő Chelsea elleni összecsapásról úgy nyilatkozott, hogy kiemelt fontosságú és nagyon nehéz lesz.

Arséne Wenger szerint a találkozó maga nagyiramú volt, azonban az Old Trafford pocsék állapotban lévő gyepszőnyege nem kedvezett a technikás játéknak, ebben találta a két csapat technikai bakijainak legfőbb okát.

A gall szakember megpendítette, hogy a United védelme, valamint a szerencse elpártolása is kellett ahhoz, hogy a rangadó londoni vereséggel záruljon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik