Foci

Kabáték hamarosan megkapják a büntetésüket

Herczeg András vezetőedző sorsa a december 20-i igazgatótanácsi ülésen lesz napirenden.

“A tréner szerződésével az utolsó idei meccs után foglalkozunk, azaz a jövő csütörtöki, Sampdoria elleni EL-találkozót követő igazgatósági ülésen kell a szakmai stábnak beszámolót tartania” – mondta pénteken Szilágyi Sándor, a DVSC-TEVA ügyvezetője az MTI érdeklődésére Herczeg Andrással kapcsolatban, akinek szerződése az év végén lejár a hajdúsági együttesnél.

Kabát Péter, Laczkó Zsolt és Szakály Péter ügyében Szilágyi arról adott tájékoztatást, hogy jelenleg még “a tényfeltárás van folyamatban”, amikor az lezárul, akkor a szakmai vezetés tesz majd javaslatot a cégvezetés és a tulajdonos felé a büntetésre vonatkozólag.

A Debrecen az előző idényben triplázott, azaz a bajnokság mellett megnyerte a Magyar Kupát és a Ligakupát is, de az új szezon őszi fele nem a várakozásoknak megfelelően alakult, ugyanis a Monicomp Ligában ötödik helyen áll a címvédő, hátránya nyolc pont az éllovas Videotonnal szemben.

Az Európa Ligában öt fordulót követően pont nélkül áll, míg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első, hazai felvonásán háromgólos vereséget szenvedett a Kecskeméttől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik