Foci

Az Eb-n is ötbírós rendszer lehet

Az európai kupasorozatokban tesztelt ötbírós rendszernek a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű kontinensviadalon is szerepet kell kapnia az UEFA szerint.

A szervezet végrehajtó bizottsága pénteken Prágában úgy döntött, hogy a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában szerzett pozitív tapasztalatokat ki kell bővíteni, így engedélyeztetni szeretné az öt játékvezetős rendszer Eb-n való alkalmazását a nemzetközi szövetségnél (FIFA) és a labdarúgás szabályalkotó szervezeténél (IFAB) is.

A szisztémát először az Európa Liga elmúlt szezonjában próbálták ki, majd május 18-án az IFAB úgy határozott, hogy a tesztelést meghosszabbítja, s azóta az alapvonal mögött elhelyezkedő egy-egy segítő a BL- és EL-mérkőzéseken is támogatja a játékvezető munkáját. A FIFA ugyanakkor a nyári dél-afrikai világbajnokságon még nem alkalmazta a rendszert.

Az UEFA végrehajtó bizottsága a prágai ülésen arról is döntött, hogy elindítja azt a befektetési programot, amelynek eredményeként a tagszövetségek 2012 és 2016 között akár kilencmillió euróhoz is juthatnak, de ehhez a tagországoknak többek között át kell alakítaniuk a klublicencekkel kapcsolatos irányelveket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik