Foci

Győzelmet szalasztott el a Bursaspor

A török Bursaspor vezetőedzője szerint csapata közel járt a történelmi sikerhez.

A török bajnok Yildirim 79. percben szerzett góljának köszönhetően 1-1-es döntetlent játszott a vendég Rangers ellen, így győzelem nélkül, egy ponttal zárta első fellépést a BL csoportkörében.

“Az utolsó meccs jól sikerült. Nagyszerűen futballoztunk, nyomást gyakoroltunk az ellenfelünkre, s sok helyzetünk volt, kiváltképp a második félidőben” – értékelt Ertugrul Saglam, a Bursaspor vezetőedzője a történelmi pontszerzést követően. Mégis kissé keserű a törökök szájíze, a szakvezető szerint a klub történetének első BL-sikerét is könnyen megszerezhették volna.

“Ezt a mérkőzést nekünk meg kellett volna nyernünk, akár csalódottak is lehetnénk, hogy csak egy pontot szereztünk” – tette hozzá. A Bursaspor ezzel az eggyel az utolsó helyen zárt a csoportjában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik