Foci

Lemondott az Ajax edzője

Martin Jol alig másfél év után távozik az amszterdami csapat kispadjáról.

Az Ajax idén várakozásokon alul szerepel – a bajnokságban csak a negyedik helyen áll azok után, hogy az őszi kezdést jó ritmusban kezdte el, míg a Bajnokok Ligájában nem tudta tartani a lépést a Real Madridddal és a Milannal, s még az sem dőlt el, hogy az Európa Ligában folytathatja-e. A hírek szerint Jol nem marad állás nélkül.

Az 54 esztendős szakvezető maga jelentette be, hogy nem látja értelmét a folytatásnak. Az NEC elleni hétvégi 1-1 azt jelentette, hogy az Ajax ötpontos hátrányba került a listavezető PSV-vel szemben, hétfő este pedig Jol nem tétovázott.

„A tavaly elkezdtünk valamit, és sajnálom, hogy nem tudjuk folytatni. Nem tudtunk megfelelni az elvárásoknak, s így egyre nőtt a klubot és engemet ért kritika. A mindennapos támadások miatt azt hiszem, mindenkinek jobb, ha távozok” – kommentálta döntését a klub hivatalos honlapján.

A csapat ügyvezetője, Rik van den Bog megerősítette, hogy az idény végéig az addigi segédező, az egykori remek futballista, Frank de Boer látja majd el a vezetőedzői teendőket. A holland és az angol sajtó úgy spekulál, hogy Jol nem véletlenül mondott le épp akkor, amikor a Chris Hughtont menesztő angol Newcastle United edző nélkül maradt. A hírek szerint a holland a St. James’ Parkban folytatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik