Foci

Az angolok kipenderítenék Blattert

Sajtóhírek szerint az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) megpróbál "lázadást szítani" a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke, Joseph Blatter eltávolítására.

Nagy-Britanniában a mértékadó lapok is komoly kétségeiknek adnak hangot a csütörtökön lezajlott – a torna rendezési jogát Oroszországnak ítélő – szavazás tisztaságával kapcsolatban, és egyöntetű az a nézet, hogy a FIFA bosszút állt Anglián a nemzetközi szövetséget korrupció gyanújával illető sorozatos brit médiariportokért.

Több brit lapban megjelent az az értesülés, amely szerint Blatter közvetlenül a szavazás előtt külön emlékeztette a küldötteket ezekre a sajtóbeszámolókra.

A The Sunday Telegraph – a legnagyobb konzervatív vasárnapi brit lap – úgy értesült, hogy az FA most megpróbál visszavágni: az angol szövetség állítólag “színfalak mögötti lázadást” készít elő Blatter eltávolítására, és ehhez mások mellett 2018-ra, illetve 2022-re szintén pályázó, ám alulmaradt országokat – Spanyolországot, Portugáliát, az Egyesült Államokat és Ausztráliát – igyekszik megnyerni.

London polgármestere mindazonáltal a maga módján már bosszút állt. Blatter és stábja a 2012-es londoni nyári olimpián a Hyde Parkra néző Dorchester luxusszállóban lakott volna. Boris Johnson (a képen) most a Mail on Sunday szerint így vélekedik az elöljáróról: “felőlünk lakhatnak akár az Old Kent Road egy panziójában is …, de ott is csak akkor, ha maguk fizetnek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik