Foci

Változást akarnak az angolok

Az angolok továbbra sem tudják megemészteni, hogy kipottyantak az első körben a 2018-as vb-re leadott pályázatukkal.

Mint írtunk róla, nyolc év múlva kelet-Európában lesz a világbajnokság, miután a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) arra hivatott testülete Oroszország kandidálását találták a legjobbnak csütörtökön, Zürichben.

Az angolok továbbra sem tudják megemészteni, hogy gyakorlatilag esélyük sem volt, mint utóbb kiderült, nem elég, hogy az első körben elvéreztek, de mindössze ketten voksoltak a szigetországiakra, ami finoman szólva is arculcsapás a nemzetnek.

A pályázat alelnöke szerint a szavazási rendszeren változtatni kellene, mert szerinte Sepp Blatter dicsérő szavai után nem csak ennyi voksot kellett volna kapnia Angliának. A FIFA elnöke úgy nyilatkozott korábban, hogy a szigetországiak technikailag a legjobban felkészültek.

Richard Scudamore, a Premier League vezérigazgatója más szemszögből közelítette meg a dolgokat, szerinte Oroszország és Katar azért ért révbe, mert egyszerűen azoknak a területeknek is joguk van arra, hogy világbajnokságot rendezzenek. A végén azért csípősen megjegyezte, ők a 20 kifogástalan stadionjukkal csak arra jók, hogy beugrók legyenek, ha valakinek nem jönnének össze a stadionépítések, bár szerinte ez sosem fog megtörténni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik