Foci

Mourinho: nem elég jó a Real

A Barcelonában 5-0-ás vereséget szenvedő Madrid portugál trénere szerint csapata vereséget érdemelt.

Ahogy arról már beszámoltunk, a Real Madrid csúfos zakóba szaladt bele a Nou Campban, így elszenvedte első vereségét José Mourinho irányítása alatt. A szakember nem eresztette bő lére a meccs utáni nyilatkozatát, melyben leszögezte: most a Barcelona volt a jobb.

„Az egyik csapat jól játszott, a másik rosszul. Az egyik győzelmet, a másik vereséget érdemelt emiatt. A múlt héten egy pont előnyünk volt a Barcával szemben, most két egység hátrányunk van. Mindig is mondtam, hogy amíg a Barcelona már készen van, addig ránk még hosszú út vár. Tavaly az Interrel jöttem ide és kikaptunk, majd végül megnyertük a Bajnokok Ligáját. Hogy megalázó lenne ez a vereség? Nem, könnyű vele azonosulni, nem voltunk elég jók” – értékelte a látottakat José Mourinho.

A találkozón már bő negyedóra után kettővel ment a Barca, David Villa második félidei duplájának köszönhetően pedig az 58. percben eldőlt az El Clásico sorsa, Jeffren állította be a végeredményt a ráadásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik