Foci

Benitez fellélegezhet

A hetek óta krízisben lévő Inter nyert a Twente ellen, így a spanyol szakvezető némi időt kap.

Az Inter ha nehezen is, de legyőzte a holland bajnok Twentét, s ezzel továbbjutott a Bajnokok Ligája A csoportjából. A milánói főnök fölött lengett Damoklész kardja, ám a vezetőség által adott ultimátum fő kitétele – győzelem a BL-ben – megvalósult, így a lombardok spanyol edzője már a bajnokságra koncentrálhat.

Az Inter címvédőként állt rajthoz a BL-ben és az olasz bajnokságban is, ám eddig tavaszi renoméjához mérten méltatlanul szerepelt. Rafael Benítez reméli, a Twente elleni diadallal megfordult a trend.

„Nagyon fontos volt, hogy meggyőző teljesítménnyel rukkoljunk elő, s ezzel csökkentsük a ránk nehezedő nyomást” – vallotta be a spanyol a Sportalnak nyilatkozva. „Remélem, ezek után megleljük a formánkat.”

„Ha a játékosokkal nincs minden rendben, az edző az, aki leghamarabb bajba kerül. Az első félidőben lényegesen jobban játszottunk ellenfelünknél, s ami fontosabb, a tapasztalt egyben meghatározó futballistáink jól teljesítettek.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik