Foci

Guardiola nem pihenteti játékosait

A Barcelona szakvezetője elárulta, hogy a lehető legerősebb együttessel áll majd ki Athénban.

A Barcelona edzője, Josep Guardiola nem pihenteti legjobbjait a Panatinaikosz ellen még akkor sem, ha csapata megtehetné: mivel a katalánok első helyére még veszélyes Copenhagen Kazanyban vizitál, a tatárföldi találkozót közép-európai idő szerint fél hetes kezdéssel rendezik, azaz egy esetleges dán vereségről Athénban még a kezdés előtt tudnának.

A jelenleg nyolc ponttal vezető Barca mögött a dánok a másodikok hét ponttal – ha kikapnak, az szinte biztos a katalánok csoportelsőségét is jelenthetné egyben. Guardiola ugyanakkor jelezte, még a kazanyi meccs vége előtt kihirdeti kezdőcsapatát – nem tartalékol a jövő hétfői, Real Madrid elleni bajnoki csúcsrangadóra.

„A csapatom összeállítására nem lesz hatással a Rubin és a Copenhagen mérkőzése. Jóval előtte meghirdetem a kezdőt – mi a Bajnokok Ligájában mindig a győzelemre hajtunk” – állította a Marcának nyilatkozó szakember.

„A lehető legjobb együttest küldöm pályára, hisz a továbbjutásunkat garantáló diadallal szeretnénk hazatérni Görögországból. Jó lenne megnyerni a csoportot, ugyanis akkor tavasszal valamivel egyszerűbb lenne a dolgunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik