Foci

A madridi kapus rémálma

Sergio Asenjo, az Európa Liga-győztes Atlético Madrid hálóőre gyorsan elfelejtené a csapatnál töltött első szezonját.

Az utóbbi időben a fél világ irigyli az Atlético Madridot és nem csak azért, mert a Matracosok elhódították az első ízben megrendezett Európa Liga-sorozatot, hanem három arcátlanul fiatal, elképesztő tehetségnek kikiáltott hálóőre miatt.

2009 nyarán sikerült megszerezni a Valladolidnál nevelkedő és az élvonalban ott bemutatkozó Sergio Asenjót. A 21 éves utánpótlás-válogatott kapus ugyanakkor nem kezdte jól a szezont, majd a szezon további részében súlyos sérülés hátráltatta, így elvesztette posztját az U-csapatoknál tartalékjaként számításba vett David de Geával szemben, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett az EL-sikerből, így több nagycsapat is vinné – mindössze 20 évesen.

Asenjo sérülése miatt a padra is le kellett ültetni valakit, a fővárosiak pedig az utánpótlásban találtak rá Joel Roblesre, aki a 16, majd a 17 év alattiak válogatottjában is megfordult korábban.

A még mindig csak 21 éves Asenjo a Radio Marcának nyilatkozott első Atléticonál töltött évéről, a portás pedig elárulta, az egész egy rossz álom volt. Hozzátette, nagyon örült neki, hogy a társak végső győzelmet arattak a második számú európai kupasorozatban, ugyanakkor nagyon nehéz volt mindezt a kórházi ágyról végignéznie.

Az 5 millió euróért vásárolt labdarúgó végezetül elmondta, minél hamarabb el szeretné felejteni az előző szezont, és a jövőre koncentrál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik