Foci

Ibra döntött a milánói derbin

A svéd csatár büntetőjével nyert a Milan a városi rivális Inter ellen, így a Serie A élére állt.

Nem kellett sokat várni a gólra a meccsen, még csak az tödöik percben jártunk, amikor Zlatan Ibrahimovic készülődött lövéshez a tizenhatoson belülre érve, Marco Materazzi azonban lebirkózta a korábbi ellenfelet, a játékvezető pedig a 11-es pontra mutatott. A pontrúgást maga a sértett lőtte az ellenkező irányba eldőlő Castellazzi hálójába.

Az első félidő egyértelműen a piros-feketéké volt, akár növelhette volna előnyét a Milan, ugyanakkor az Inter egy akár jogosan is reklamálhatott volna Gennaro Gattuso második sárga lapja miatt, 0-1-el fordultak a felek.

A második felvonásban aztán a csereként beálló Pandev és Abate akaszkodott össze, a támadó a földre lökte a „vendégek” védőjét, a társak választották szét őket, mind a két félnek villant a sárga, a fiatal olasz így mehetett zuhanyozni, ez volt neki a második.

Nem sokkal később Ibrahimovic kaszálta le Materazzit akit végül hordágyon kellett levinni a pályáról, a svéd kőkeményen beleszállt a felszabadítani igyekvő védőbe.

A meccs további részében már nem született több gól, az Inter nem tudta érvényre juttatni emberelőnyét, így a Milan megérdemelten zsebelte be a három pontot és visszaállt az élre, beelőzve a Laziót.

Eredmény:
Inter – Milan 0-1 (Ibrahimovic 5. – 11-esből)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik