Foci

Inter-Milan, Juve-Roma rangadó a hétvégén

A kiegyenlített élmezőny miatt tragédia nem érheti a csapatokat vereség esetén, de a presztízs Olaszországban is nagy úr.

A címvédő és tavaly a kupában, valamint a Bajnokok Ligájában is győztes Internazionale elmarad a várakozásoktól az eredményesség tekintetében, a városi rivális Milan pedig éppen az előző, hétközi fordulóban vette át a tabella első helyét a Laziótól, és ezt a pozíciót vasárnap megszilárdíthatja, ha legyőzi Rafael Benítez csapatát.

A második helyre visszacsúszott – de a várakozásokat így is magasan felülmúló – Lazio ezúttal a harmadik Napolit látja vendégül, és akár vissza is veheti vezető pozícióját.

A szezont meglehetősen gyengén kezdő AS Roma az elmúlt fordulókban magára talált, egészen a hatodik helyig jött fel, és szombaton akár újabb pozíciót ugorhat, ha a Juventus vendégeként be tudja gyűjteni a három pontot.

Serie-A, 13. forduló, párosítás:

szombat: Fiorentina-Cesena 18 órától, Juventus-AS Roma 20 óra 45 perctől;

vasárnap: Lazio-Napoli 12 óra 30 perctől, Bari-Parma, Bologna-Brescia, Cagliari-Genoa, Palermo-Catania, Sampdoria-Chievo és Udinese-Lecce 15 órától, Internazionale-AC Milan 20 óra 45 perctől.

Az olasz bajnokság élmezőnye:

1. AC Milan 23 pont
2. Lazio 22 pont
3. Napoli 21 pont
4. Internazionale 20 pont
5. Juventus 19 pont
6. AS Roma 18 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik