Foci

Brazil hátvédet kerülget a Chelsea

Az angol bajnok a német címvédő brazil középhátvédéjére vetett szemet.

A Chelsea megfigyelőket küldött Münchenbe azzal a szándékkal, hogy figyeljék meg– a még mindig sérült, ám hamarosan visszatérő – Breno állapotát. A londoniak szeretnék leigazolni a münchenieknél kevés lehetőséget kapó brazil U23-as kapitányt; a játékos is jelezte, hogy amennyiben nem számolnak vele, távozik Münchenből.

Breno 2007-ben a Sao Paulo együttesétől költözött Németországba, azonban Ottmar Hitzfeld és Jürgen Klinsmann sem számolt igazán vele – 13 mérkőzésen szerepelt összesen – míg Louis van Gaal egyenesen kölcsönadta őt. A futballista Nürnbergben nem játszott rosszul, viszont tavasszal megsérült, így a bajorok hiába rendelték vissza, csak a rehabilitációjának drukkolhattak.

A Daily Mail úgy tudja, a keresztszalag-szakadása után rövidesen játékra jelentkező Brenót az angolok már januárban vinnék. A Chelsea márciusban is megkereste a Bayernt, a németek akkor még elzárkóztak az eladástól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik