Foci

Megbüntették a rómaiakat

Ha Lazio-Roma, akkor alkalmi svédtornával ízesített balhé, no meg tulajdonosi Canossa-járás a liga kasszájához.

A hétvégi Lazio-Roma találkozón két büntető döntött az AS javára, büntetésből viszont kijutott mindkét klubnak, hisz az ultrák ezúttal sem „maradtak szégyenben”. A Roma szurkolói súlylökésben jeleskedtek, a Lazio „hajthatatlanjai” pedig a fény voltak az éjszakában – lézerrel zavarták a játékvezetőt.

A Roma és a Lazio is 25-25 ezer eurót kénytelen befizetni. Az AS részéről a szurkolók hallását zavarhatta a mérkőzést megelőzően felvonuló katonai zenekar, ugyanis üvegeket, szendvicsdarabokat (!) hajigáltak a zenészekre, míg a laziósok huhogással és rasszista rigmusokkal űzték a „farkasok” játékosait, emellett egy lézerrel abajgatták a mérkőzést dirigáló Morganti játékvezetőt.

A játékosok közül Marco Cassetti és Lichtsteiner is egy-egy meccsre érvényes eltiltást kapott, amiért szították a hangulatot. A mérkőzés amúgy „békés” körülmények között zajlott, mindössze egy szurkolót késeltek meg – az Il Corriere dello Sport szerint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik